A VÁLLALAT: Átgondolt és bátor stratégiai döntéseink következtében, folyamatos minőségi elköteleződés mellett, a kialakult gazdasági körülmények ellenére, ma már 28 üzlettel vagyunk jelen Budapesten és további 4 egységben kínáljunk pizzáinkat vidéki nagyvárosokban. A 2022-es év sikereként, először, a nemzetközi piacra léptünk.
Történetünk 2013-ban indul, amikor a belváros szívében, a Király utcában, néhány barát szerelemgyerekeként megnyílt a Pizza Di Mamma Sofia. Akkor még a tulajdonosok szolgálták ki a vendégeket. Legjobb tudásunk szerint tettük a dolgunkat, hiszen régről ismertük egymást. Frissen, kézzel készített, forró kemencében sütött pizzáink a mai napig a mediterrán vidék hangulatát idézik.
KÜLDETÉSÜNK: Olyan dolgozói kollektívák kialakítása, akiknek célja és szenvedélye a vendégek elégedettsége, a minőségi olasz pizza készítése, és az, hogy összetartó csapatként oldják meg feladataikat.
FELADAT: Vendégeink gyakran a külföldről hazánkba látogató turisták, üzletemberek, egy hosszú munkanap után, fiatal baráti társaságok, akik késő hajnalban, útban hazafelé tartanak vagy éppen egy család, ahol a gyerekek éhségét kell csillapítani. Egyben mindannyian hasonlítanak, finom pizzát szeretnének enni, kedves kiszolgálásban. Gyakran csak egy gyors megálló vagyunk számukra és ettől kell különlegesnek lennünk a vendéglátásban. 5-10 percbe kell sűrítenünk a vevő élményét. Pizzásként a kiváló alapanyagokból, nagyszerű gépeinkkel és a folyamatos képzéssel lehetőséged van egy olyan étel elkészítésére, amire a legjobb visszajelzéseket kapjuk. Menni fog, még akkor is, ha sosem voltál szakács előtte. Odafigyelünk egymásra, segítünk neked.
Pultosként fontos, hogy jól tudd megítélni a vásárlóinkat, van, amikor elég egy Jó napot! vagy köszönöm, esetleg egy ajánlás és néha adódnak különleges pillanatok, amkor az idő megáll, a vendég megpihen pár percre – ilyenkor jön a Te időd, vérbeli vendéglátóssá válhatsz. Ebben is tudunk tréningekkel támogatni.
·
· Forgalom utáni bónusz havonta, akár óránként 200 Ft-tal is emelheti az órabéredet
· Stabil, kiszámítható és bejelentett, hosszútávú munkalehetőség
· Ingyenes étkezés és személyzeti ital, valamint kávé
· Kedvezményes vásárlás (70%-os kedvezmény)
· Folyamatos egyéb juttatások, pl. hónap dolgozója program (40.000 forintos jutalom), egyéb tárgyi (pl. Playstation 5, wellness hétvége) és anyagi jutalmak, juttatások
· Rugalmas beosztás
· Dinamikus előrelépési lehetőség – kimagasló teljesítmény esetén 2-3 hónap alatt vezető lehetsz
· PizzaMe Akadémia
· Csapatépítő programok, egyéb céges rendezvények
· Klimatizált munkahely
Mi kíváncsiak vagyunk Rád, várjuk az önéletrajzod!