Beleharapni egy szelet igazi olasz pizzába pont olyan jó, mint szerelmesnek lenni.

Ünnepeljük azt az intenzív, színes, élettel teli, őszinte és utánozhatatlan érzést, amit a pizza ad nekünk.

Mi ezért rajongunk a pizzáért, és emiatt csakis eredeti, olasz receptúra alapján, minőségi alapanyagokból kézzel készítjük, majd a forró kemencében frissen és helyben sütjük a pizzáinkat országszerte már több mint 30 szeletbárunkban.

A Pizza Me
ízélmény

Az olasz chéfek és gasztro tanácsadók szaktudása mellett a Pizza Me ízélményre a garancia, hogy minőségben nem kötünk kompromisszumot.

Az év minden egyes napján a célunk, hogy folyamatosan magas minőségű pizzaszeleteket süssünk a hozzánk hasonló pizzaimádóknak, akik bármikor betérhetnek hozzánk.

A Pizza Me
története
2013-ban indult.

Egy álmunk vált valóra, amikor a főzés szenvedélyéből és a vendéglátás szeretetéből megnyitottuk első üzletünket a belváros szívében, a Király utcában.

Azóta pedig az ország első számú szeletbárjává váltunk.

Szenvedélyünk az itáliai konyha, a hagyományos olasz pizza, ezért is döntöttünk úgy, hogy ezt az ízélményt, valamint a mediterrán konyha és vidék hangulatát mindenkivel meg kell osztanunk. Az elmúlt 10 évben pizzáink felkerültek már nemcsak a budapesti, hanem a vidéki gyorséttermek térképére is.

Sőt, készen állunk, hogy meghódítsuk Európát, hogy mindenki belekóstolhasson a valódi Pizza Me ízélménybe! 2022-ben kiléptünk a nemzetközi piacra, és megnyitottuk első üzletünket Szlovákiában, és a nagy sikernek köszönhetően újabb szeletbárok megnyitását is tervezzük.

Az év 365 napján, késő estig várjuk a pizzarajongókat.

Szeletbárjainkban több mint 10 féle állandó pizza, havonta változó, szezonális pizza, valamint profiterol és tiramisu közül válogathatsz.

Üzleteinkben te válogathatod össze, milyen szeletekből szeretnél kérni, akár csak egy-egy szeletet, vagy egy egészet ennél! Lehetsz húsimádó vagy vegán, nálunk megtalálod a kedvencedet, teljes kiőrlésű változatban is!

Igazi olasz pizza az év minden napján

Olasz receptúra, minőségi alapanyagok, szuperkönnyű, friss és ropogós tészta. Ez a Pizza Me.
Ízben és minőségben sosem kötünk kompromisszumot, folyamatosan újítunk és megújulunk.
Kínálatunkban mindenki megtalálja a kedvencét a vegánoktól a húsimádókon át az édesszájúakig, akár teljes kiőrlésű változatban is.
Ugorj be hozzánk egy szeletre vagy egy egész pizzára akár még az éjszaka közepén is!

Pizzáink

Pizza
Margherita

Paradicsomszósz,
mozzarella sajt

Pizza
Salame Dolce

Paradicsomszósz,
mozzarella,
nápolyi édes szalámi,
oregánó

Pizza
Prosciutto

Paradicsomszósz,
mozzarella,
sonka (prosciutto cotto)

Pizza Prosciutto
e Funghi

Paradicsomszósz,
mozzarella,
sonka (prosciutto cotto),
erdei gomba

Pizza Salame Diavola (csípős)

Paradicsomszósz,
mozzarella,
olasz csípős szalámi

Pizza Salame e Gorgonzola (csípős)

Paradicsomszósz,
mozzarella,
olasz csípős szalámi,
gorgonzola

Pizza
Tartufata

Tejszín, mozzarella,
szarvasgombakrém,
erdei gomba

Pizza
Popeye

Paradicsomszósz,
mozzarella, spenót,
ricotta, parmezán

Pizza RIO Mare (tonhalas)

Paradicsomszósz,
mozzarella sajt,
tonhal, hagyma

Pizza
Quattro

Paradicsomszósz,
mozzarella,
ricotta, gorgonzola, parmezán

Pizza Verdure (100% Vegan)

Paradicsomszósz,
zöldségmix (cukkini, padlizsán, kaliforniai paprika)

Pizza Marinara (100% Vegan)

Paradicsomszósz,
fokhagymás olaj,
oregánó

Pizza Funghi
(Vegetáriánus)

Paradicsomszósz,
mozzarella,
erdei gomba

Pizza
Olívia

Erdei gombamix,
fekete olívabogyó,
bazsalikomos paradicsomszósz,
mozzarella sajt

Szív alakú Margherita pizza

Szív alakú tészta,
paradicsomszósz,
mozzarella sajt

Pizza
Nutella

Nutella krém